Caius Aurelius Valerius Diocletianus, általánosan elterjedt néven Diocletianus császár
244. december 22. – 311. december 3. , 284 és 305 között római császár. Diocletianus uralkodása jelentette a történészek által gyakran a "harmadik évszázad válságaként" emlegetett, 235-től 284-ig tartó periódus végét. Létrehozta az autokratikus kormányzatot a birodalomban és megteremtette az alapjait a Római Birodalom második nagy korszaka számára, amit szokás dominátusként, tetrarchiaként vagy egyszerűen késő római birodalomként is említeni. Diocletianus reformjai segítettek abban, hogy a Nyugatrómai Birodalom még további kétszáz éven át fennálljon, és megteremtették az alapokat a Bizánci Birodalom létrejöttéhez és további ezeréves fennállásához.
235 és 284 között 20-25 császár követte egymást gyors egymásutánban, ami átlagosan minden második vagy harmadik évben új császár beiktatását jelentette. Kettőjük kivételével mindannyiukat meggyilkolták vagy csatában haltak meg. Diocles katonai karrierje valószínűleg Carus alatt kezdődött. Carus hiába hagyta fiaira a birodalmat (Numerianus és Carinus), a Római Birodalom nem ismerte el a dinasztikus elvet, a senatus és a hadsereg egyes részei önállóan kívántak uralkodót választani. Carinus 284 januárjától Rómában tartózkodott, míg Numerianus a keleti hadjáratból visszatérőben, 284 márciusában rejtélyes körülmények közt meghalt. Numerianus katonái Nicomedia városában Dioclest kiáltották ki császárnak. Ekkor latinosította nevét Dioklészről Diocletianusra, és vette fel a Caius Aurelius Valerius Diocletianus teljes uralkodói nevet. Az Aurelius név több megelőző császár nevében szerepel, míg a -tianus névvégződés latinosabbá tette a görög nevet.
A III. SZÁZADI VÁLSÁG - A DOMINATUS KIALAKULÁSA
A Severusok után Róma fél évszázados zűrzavarba süllyedt. Ez volt a katonacsászárok kora. A válságnak több összetevője volt:
- folyamatos külső támadások érték a birodalmat: északon a germánok, keleten a perzsák jelentettek egyre komolyabb veszélyt
- belső küzdelmek folytak a császárjelöltek között: katonacsászároknak hívjuk őket, mert általában hadvezérek voltak, akiket a saját légióik kiáltottak ki császárrá, majd rövid uralkodás után megbuktatták (gyakran meggyilkolták) őket – a hadsereg tehát politikai hatalmat kezdett gyakorolni
- a császárok növelték a hadsereg zsoldját, hogy elnyerjék a katonák támogatását, emiatt adót emeltek és rontották a pénzt, így növekszik az infláció
- a hódítások befejetődésével egyre kevesebb rabszolga érkezik Rómába, emiatt kevés volt a munkaerő: a latifundiumokat egyre inkább szabad bérlőkkel (colonusok) műveltették meg terményhányad fejében
- általános gazdasági hanyatlás: kevés volt az áru, Itália és a provinciák fejlettsége kezdett kiegyenlítődni (nem volt értelme kereskedni, amikor maguk is elő tudták állítani a kívánt dolgokat), a városok is hanyatlásnak indultak, főleg Nyugaton. Keletet kevésbé érintette a hanyatlás, így a birodalom gazdasági súlypontja keletebbre tolódott.
A III. század végén trónra kerülő Diocletianus császár felismerte, hogy a válságon csak erős központi hatalommal lehet úrrá, ezért nyílt egyeduralmat épít ki, ez a dominátus (dominus = úr).
- Külsőségek (pl. leborulás a császár előtt), császár istenítése
- Diocletianus választott egy társcsászárt és mindketten egy-egy helyettest (tetrarchia = négyes uralom), a birodalmat négy részre osztották, így mindenhol közel volt egy császár
- Gazdasági reformok: fejadó és földadó (a föld termékenysége szerint), árak és bérek maximálása
- A vallásban is támaszt keresett a hatalomnak: a monoteista Napkultusz bevezetése, keresztényüldözés (jól látta a vallás fontosságát, de ekkorra már pont a keresztény vallás volt az, amelyik összetarthatta a birodalmat)
- Új trónöröklési rendszer
